Hírek

HIRDETMÉNY

Tájékoztatjuk a kúttulajdonosokat, hogy a Magyar Országgyűlés a tegnapi nap (2020 05. 20.) folyamán elfogadta a T/10309. számú, „Egyes törvényeknek a polgárok biztonságát erősítő módosításáról” szóló törvényjavaslatot mely a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényt módosította.
E szerint:
„ az mentesülhet a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól, aki; engedély nélkül vagy engedélytől eltérően létesített vagy üzemeltet felszín alatti vízkivételt biztosító vízilétesítményt, ha a vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárást 2023. december 31 ig kérelmezi.

Vagyis ez azt jelenti, hogy az elfogadott törvénymódosítással, a korábban az idei év végére rögzített határidő 3 évvel, 2023. december 31-ig, kitolódik.
Eddig lehet a kúttulajdonosoknak a bírság kockáztatása nélkül kezdeményezni kútjuk helyzetének rendezését.

Tájékoztató a fúrt/ásott kút létesítésének, fennmaradásának engedélyezéséről 2020. kizárólag háztartási vízszükségletet kielégítő kút esetében

 A vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 24. § (1)
bekezdése szerint „A települési önkormányzat jegyzőjének engedélye szükséges :
 a) olyan kút létesítéséhez, üzemeltetéséhez, fennmaradásához és megszüntetéséhez, amely a következő feltételeket együttesen teljesíti:
 aa) a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről szóló
kormányrendelet szerint kijelölt, kijelölés alatt álló, illetve előzetesen lehatárolt belső, külső és hidrogeológiai védőidom, védőterület, valamint karszt- vagy rétegvízkészlet igénybevétele, érintése nélkül, és legfeljebb 500 m3/év vízigénybevétellel kizárólag talajvízkészlet vagy parti szűrésű vízkészlet felhasználásával üzemel,
 ab) épülettel vagy annak építésére jogosító hatósági határozattal, egyszerű bejelentéssel rendelkező ingatlanon van, és magánszemélyek részéről a házi ivóvízigény vagy a háztartási igények kielégítését szolgálja, és
 ac) nem gazdasági célú vízigény;
 b) az ab) pontban szereplő házi ivóvízigény kielégítését szolgáló kúthoz tartozó, víztisztítási feladatokat ellátó vízilétesítmény létesítéséhez, üzemeltetéséhez, fennmaradásához és megszüntetéséhez;
 c) az 500 m3/év mennyiséget meg nem haladó, kizárólag háztartási szennyvíz tisztítását és a tisztított szennyvíz elszikkasztását szolgáló vízilétesítmény létesítéséhez, üzemeltetéséhez, fennmaradásához és megszüntetéséhez.”
Amennyiben a tulajdonos a meglévő, engedély nélkül létesített kút legalizálását szeretné megoldani, akkor kérelmét a szükséges dokumentumokkal együtt a Cserépfalui Közös ÖnkormányzatiHivatalhoz/Kirendeltségéhez kell benyújtani. 
Tájékoztatjuk, hogy a kötelező bírságkiszabás alóli mentességi időszak
2020. december 31-ig tart.

Minden más esetben a vízügyi és vízvédelmi hatáskörrel rendelkező hatóság, azaz a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság engedélye szükséges.
A fennmaradási engedélyezési eljárás iránti kérelem benyújtása előtt dokumentációt kell készíttetni a vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges dokumentáció tartalmáról szóló 41/2017. (XII. 29.) BM rendelet (a továbbiakban:
BM rendelet) 2. sz. melléklet II. A helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó kutak vízjogi üzemeltetési és fennmaradási engedélyezési eljáráshoz szükséges dokumentáció tartalma szerint.
Fontos, hogy a beadott dokumentáción a felszín alatti vízkészletekbe történő beavatkozás és a vízkútfúrás szakmai követelményeiről szóló 101/2007. (XII.23.) KvVM rendelet (a továbbiakban: KvVM rendelet) 13. §-ban megjelölt szakember nyilatkozata szükséges.
Fúrt kútnál magánszemély esetében a jegyzői engedélyes talajvízre, parti szűrésű vízre szűrőzött kúthoz NEM kell tervezői végzettség, NEM kell MMK tagság elég, ha a dokumentumot kútfúrási jogosultsággal rendelkező szakember írja alá.
Ásott   kút   engedélyezéséhez,   fennmaradási   engedély   ügyintézéséhez   NEM kell 
kútfúró végzettség, e kutakat a tulajdonos is engedélyeztetheti, és aláírhatja.
A fennmaradási engedélyezési eljárás iránti kérelemnek tartalmazni kell a BM rendelet által előírt adatokat.
Az eljárás a vízügyi és a vízvédelmi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 13/2015. (III. 31.) BM rendelet 1. melléklet 58 a pontja alapján mentes az igazgatási szolgáltatási díjfizetési kötelezettség alól.
Az elkészült kút használatbavételi engedély alapján vehető használatba. A meglévő kút a fennmaradási engedély alapján használható.


Bükkzsérc, 2020. május

Farmosi Zoltán
jegyző

A fennmaradási engedélyezési eljárás iránti kérelem letöltése itt.

A védőnői ellátás újraindítás 2020. 05. 04.-től

(„ Az egészségügy újraindítása 2020.05.04-től „ című dokumentum alapján)

az alábbi feltételekkel történik:

- Távkonzultáció lehetőségei továbbra is megmaradnak:
 telefon: 06/30/423-5412
 e-mail: vedono2002@gmail.com
 skype: Nagy Katalin
 messenger: Mizserné Nagy Katalin
- A védőnői tanácsadás telefonon előre egyeztetett időpontban 15 percenként beosztva
lehetséges, az esetleges találkozás esetén 1.5 m távolság betartás és az udvaron történő
várakozás szükséges
- A váróban egy gondozott tartózkodhat, egy hozzátartozójával, orr-szájmaszk, kézfertőtlenítés
szükséges, 6 éven felüli gyermeknek is orr-szájmaszk viselése szükséges.
- Tanácsadás előtt testhőmérséklet mérés és nyilatkozat kitöltése az egészségi állapotról
- valamint fertőtlenítő takarítás és szellőztetés történik.

Tisztelt Szállásadók!

Tájékoztatom Önöket, hogy a 140/2020. (IV.21.) Korm. rendelet
értelmében 2020. április 26-tól 2020. december 31-ig terjedő időszakban
eltöltött vendégéjszaka utáni idegenforgalmi adót a vendégnek nem kell
megfizetnie, a szállásadónak nem kell beszednie, befizetnie.
A megállapított, de be nem szedett adót azonban be kell vallania az
adóhatósághoz a tárgyhónapot követő hó 15. napjáig.
A vendégéjszakákról a nyilvántartási kötelezettség továbbra is fennáll
(vendégkönyv, NTAK)
Kérem, hogy a 2020. április 25-ig beszedett idegenforgalmi adót
határidőre szíveskedjenek bevallani és befizetni!
Bükkzsérc, 2020. 05.01.

Farmosi Zoltán

jegyző

A Kormány 71/2020. (III. 27.) Korm. rendelete a kijárási korlátozásról

A Kormány

az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) Mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani. (2) Az (1) bekezdést a tömegközlekedés során is alkalmazni kell.

2. § Vendéglátó üzletben – az  ott foglalkoztatottak kivételével – tartózkodni tilos. Kivételt képez az  elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása.

3. § A lakóhely, a tartózkodási hely, illetve a magánlakás elhagyására az e rendeletben meghatározott alapos indokkal kerülhet sor.

4. § (1) A 3. § szerinti alapos indok:

a) a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység, valamint az  ezek elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletben (különösen a műszaki cikket, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletben) történő vásárlás,

b) napközbeni kiscsoportos felügyelet okán a kiskorú gyermek kísérése,

c) az egészségügyi ellátás és szolgáltatás igénybevétele, beleértve a gyógyító tevékenységen túl a testi és a lelki egészség megőrzése céljából nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat (különösen pszichoterápiás ellátás, fizioterápiás kezelés, gyógytorna), d) az egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés az 5. § szerint, 

e) a házasságkötés és a temetés szűk családi körben,

f) a napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletben (a továbbiakban: élelmiszerüzlet) történő vásárlás,

g) a napi fogyasztási cikket értékesítő egyéb (illatszert, a  drogériai terméket, a  háztartási tisztítószert, a  vegyi árut és a higiéniai papírterméket árusító) üzletben (a továbbiakban együtt: drogéria) történő vásárlás,

h) az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletben történő vásárlás,

i) a mezőgazdasági üzletben történő vásárlás, ideértve műtrágyát értékesítő üzletet és vágóhidat,

j) a piacon, a helyi termelői piacon (a továbbiakban együtt: piac) történő vásárlás,

k) a gyógyszert, a  gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletben (a továbbiakban együtt: gyógyszertár) történő vásárlás,

l) az üzemanyag-töltőállomás felkeresése,

m) a dohányboltban történő vásárlás,

n) a fodrász, a manikűrös szolgáltatások igénybevétele,

o) a szállítási, tisztítási és higiéniás szolgáltatások igénybevétele,

p) a gépjármű- és kerékpárszerviz, a mezőgazdasági és erdészeti gépek és berendezések javításával kapcsolatos szolgáltatások igénybevétele,

q) a hulladékgazdálkodással összefüggő szolgáltatások igénybevétele,

r) a legszükségesebb esetben a  személyes megjelenést igénylő ügyintézés, így hatósági, banki, pénzügyi, biztosítási és postai szolgáltatások igénybevétele,

s) az állatok ellátása, háziállat közterületi sétáltatása, az állatorvosi rendelő és az állatkórház látogatása,

t) a szülői jogok és kötelezettségek,

u) a hitéleti tevékenység. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2020. évi 56. szám 1627

(2) Alapos indok továbbá – az  1.  §-ban meghatározottak betartásával – a  magáról gondoskodni nem tudó, vagy segítéségre szoruló személy (például kiskorú személy, idős személy és beteg személy) részére történő segítségnyújtás.

5. § Egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés külterületen, valamint a  települések belterületén – lehetőség szerint a  zöldterületeken – egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani.

6. § (1) Saját és családja érdekében a  65. életévét betöltött személy az  élelmiszerüzletet, drogériát, piacot vagy gyógyszertárat 9.00 óra és 12.00 óra közötti időben látogathatja.

(2) Az  élelmiszerüzletben, drogériában, piacon vagy gyógyszertárban 9.00 óra és 12.00 óra közötti időben az  ott foglalkoztatottak kivételével kizárólag az (1) bekezdés szerinti személy tartózkodhat.

7. § Az 1. § (1) bekezdésében meghatározott korlátozás, valamint a 2. §-ban és a 6. § (2) bekezdésében meghatározott előírás érvényesítése a helyiség üzemeltetőjének a felelőssége.

8. § (1) E  rendelet szerinti korlátozó intézkedések betartását a  rendőrség ellenőrzi, a  katonai rendészet és a  rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti bármely szerv bevonásával.

(2) E  rendelet szerinti korlátózó intézkedések be nem tartása esetén a  rendőr a  Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) szerinti intézkedéseket és kényszerítő eszközöket a  szükségesség és arányosság követelménye betartásával az Rtv.-ben meghatározott módon alkalmazhatja.

9. § (1) A  szabálysértésekről, a  szabálysértési eljárásról és a  szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabstv.) 1.  § (1)  bekezdésétől eltérően szabálysértést követ el, aki az  e  rendeletben meghatározott korlátozó intézkedést megszegi.

(2) A Szabstv. 11. § (1) bekezdésétől eltérően az (1) bekezdés szerinti szabálysértés esetén a pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege ötszázezer forint.

10. § (1) Ez a rendelet 2020. március 28. napján lép hatályba.

(2) Ez a rendelet 2020. április 11-én hatályát veszti.

11. § Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről (III.) szóló 46/2020. (III. 16.) Korm. rendelet 1. §-a nem alkalmazható. 

                                                                                        Orbán Viktor

                                                                                     s. k., miniszterelnök

 

A kormányrendelet itt letölthető.

HIRDETMÉNY!

Tisztelt Szülők!

Ezúton értesítem az óvodáskorú gyermekek szüleit, hogy Magyarország Kormánya döntésével egyezően /a Kormány 45/2020.(III.14.) Korm.rendelet/ 2020. március 16-tól visszavonásig a Bükkzsérci Napköziotthonos Óvoda csak ügyeleti formában üzemel.

Kérjük a szülőket, hogy csak akkor vigyék óvodába a gyermekeket, ha semmilyen módon nem oldható meg az otthoni elhelyezésük. Minden jövőbeni intézkedésről értesíteni fogjuk Önöket, kérem türelmüket és a jelenlegi helyzetben a segítő együttműködést!

Vasas Csaba polgármester

Oldalak