Községi Emlékház

Abból a nemes felismerésből kiindulva, hogy csak annak a faluközösségnek lehet jövője, amelynek tagjai felkutatják, ápolják, tiszteletben tartják és megőrzik az utókor számára is az elmúlt időkben itt élt lakosság, az elődeik hagyatékát, elhatározták, hogy ezekből a védett épületekből egy viszonylag jó állapotban lévő és szép környezetben fekvő épületet az önkormányzat megvásárol egy Községi Emlékház kialakítása és berendezése céljából. Az elhatározást tett követte és sor került a római katolikus templom mellett lévő, a Petőfi út 39. szám alatti ingatlan megvásárolására.

Az épület helyiségeinek és a szabadtér berendezése egy hosszú időt igénylő gyűjtőmunka eredménye, mely a falu lelkes lakóihoz és Dr. Pintér Károly nevéhez fűződik. Az udvaron lévő kocsiszínben egy, az 1960-as évek előtt oly fontos és egykor a bükkzsérci lakosság megélhetésében szinte meghatározó szerepet játszó eszközt, az Alföldre tekintő meszesek lófogatú sátoros szekerét láthatjuk egyéb használati eszközökkel együtt.

A Községi Emlékház ünnepélyes megnyitására 2004. május 2-án került sor.

Az első szoba 2023 telén teljes felújításra került, így a különleges fotók egy része új környezetbe került.